2012. április 28., szombat

2012. április 19., csütörtök

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.

Ezúttal használjuk a blog eredeti funkcióját, a közelmúlt eseményeiről írunk, naplót.
Az énekesnő szavalt - miután megnyerte az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ József Attila versmondó versenyét, az intézmény által szervezett - költészet napi koszorúzáson. A hűvös tavaszi délelőttön bokrok mögül készült a fénykép, a kerületben tevékenykedő szervezetek elhozták a virágaikat, a politikai pártok is. Mindegyik külön. Mintha mindegyik politikai irányzatnak lenne egy külön József Attilája, ahogyan azt megszoktuk.
Levegőt! - szavalta az énekesnő, a költő kézmozdulatán látszik mennyit törődik a politikai irányzatokkal, később halat ettünk.

***

A múlt hét végén pedig részt vettünk a NetVersFeszt fesztiválon. A - nagyon jól szervezett rendezvény - gazdája a Hangraforgó zenekar volt. Negyed órát játszottunk, hét verset zenésítettünk meg, hármat Gál Sándortól, kettőt Bíró Józseftől, egyet Miklya Zsolttól, egyet K. Grandpierre Károlytól. Alkalmunk nyílt a költőkkel is találkozni, bundás kenyér helyett pizza és padlizsánkrém mellett beszélgettünk hosszasan és kellemesen Miklya Zsolttal, és hallgattuk meg Bíró József észrevételeit közvetlenül a színpadra lépés előtt és után, gazdagabbal lettünk K. Grandpierre Károly dedikált kötetével. Ezúton (is) köszönjük a szövegeket, amelyekkel dolgozhattunk.