2012. augusztus 7., kedd

2012. augusztus 14-18., Őrség


A Hétrét fesztivál keretein belül, valamint a környékén próbáljuk meg zenével szelídíteni az indulatokat, háromszor a héten, mindkét műsorunkat bemutatva:




Elköltöztek innen (egyfelvonásos verzió, cca. 50 perc)
Aug. 14., kedd, 17:00; Őriszentpéter, Játékszín

Az emberke tragédiája
Aug. 17., péntek, 17:00
Csesztreg, Művelődési Ház; az „Én kis falum: Csesztreg” rendezvény keretében

Az emberke tragédiája
Aug. 18., szombat, 18:30
Kondorfa

***

A kapolcsi délután meleg hangulatúra sikerült, ezúton is köszönjük Antal József meghívását, akitől a koncert után egy kellemes beszélgetés keretein belül újfent megkaptuk a visszajelzést: „apokaliptikus” és sötét a zenénk.
A meghívás előzménye egy scifi pályázat, melyen zenei kategória is nyílt. Két dalt küldtünk el (Elköltöztek innen, Esélyegyenlőség). Nem nyertünk semmit. Nem baj. Antal József írt az eseményről, az irodalmi kategória zsüroraként, és megjegyezte, hogy nem érti a klisés szintizene miért azononos a scifi-vel? Ezt olvasva kerestük meg, mi nem is ilyet küldtünk, sőt előben is el tudjuk játszani. Írónk, amint tehette, hívott minket, így kifejezve: "No lássuk!". Nyitott, nagyvonalú gesztus.
Így kerültünk Kapolcsra, a Magyar Írószövetség Sf-szakosztályának a rendezvényére. Az alkalomra készítettünk egy hosszabb (hatperces) "instrumentális" kompozíciót (csak dúdolás gitárkísérettel), az apokaliptikus jelzőt ő kapta. Optimistán ezt lehet jó visszajelzésnek is elkönyvelni, mert a monumentalitás érzetét akartuk megteremteni a minimalista hangszerelés ellenére.
Rendhagyó előadással készültünk, a dalok között kevesebb verssel és szabadabb, a zene technikai részleteiről szóló szöveggel. Feltételeztük, hogy az SF iránt érdeklődő közönséget érdekelheti a magyarázat, valamely dolog műkődése, vagy legalábbis nyitottabb erre az átlagnál. Így néhány dal előtt ismertettük a benne rejlő érdekességet (a tritonus kiemelt szerepét, egy asszimetrikus ritmust, a moll- és dúrterc egyidejű használatát, ill. az egészhangú skálát). Elképzelhető, hogy ezt más alkalommal is kipróbáljuk.